Már régóta tervezem, hogy elkezdek blogolni. Netes barátnőm, Kikocska javasolta tulajdonképpen. Még nem tudom, hogy menni fog-e nekem ez a műfaj, a nyílt önvallomás. Legfőképpen magam miatt írok, és mégsem, mert, ha tudnám, hogy senki nem olvassa, akkor talán naplót írnék. De azt nem tettem kamaszkorom óta.
Ábris vasárnap volt 15 hónapos, és nem írom fel sose, hogy miket csinál, azaz jóval kevesebbet örökítünk meg babaságából, mint annak idején Szonjánál. Tulajdonképpen kimondta élete első szavát Szonja Barbie-jára: "baba". És azóta is mondja. A lámpa és hasonlóan hangzik, talán "pampa" a leggyakoribb. Azért ez nagy dolog. Az utcán végig brümmög minden olyanra, aminek kereke van, csücsül a hátamon és csak brümmög-brümmög a fülembe, én nem is tudok ilyen hosszan és sokáig. Ha hangos szirénázó jármű jön, belekapaszkodik a vállamba. Aggaszt, hogy túlságosan bepörög. Anyukám szerint hiperaktív lesz, amit én élből elutasítok, nem jó így előre eldönteni. Én mindig tudom az okát (többnyire éhes vagy álmos), de van, hogy gyerekeket is elkezd csapkodni, és ez talán szeretetből van, talán nem. Tudom, hogy velem van összefüggésben, hogy nem kevesebbet tudok magamból adni neki, kevesebbet, mint annak idején Szonjának. És ez nem azért van, mert a testvérével kell foglalkoznom, hanem kevesebbet bírok. Sokkal kevesebbet.
Egyébként én nagyon okos kisfiúnak tartom. Nagyon ügyes mozgású, bármire felmászik, lejön. Finommotorikája is kiváló. Most pedig felébredt, így abba kell hagynom első blogbejegyzésemet.
